A cégünk 1993 óta működik. Kezdetben élelmiszeripari és palackozó üzemi gépek javításával és karbantartásával foglalkoztunk. Később egyre nagyobb igény merült fel a partnercégeknél alkatrészek gyártására, külföldi import termékek kiváltása céljából. Anyagi lehetőségeinkez mérten elkezdtük gépparkunkat bővíteni, így sikerült az akkori székesfehérvári IBM-hez beszállítóként bekerülni, ami egyre színvonalasabb és bonyolultabb termékek gyártását követelte meg tőlünk.

A géppark fejlesztésében fontos fordulópont volt, amikor a hagyományos forgácsoló gépek mellett beruháztunk CNC gépekre is, ezáltal még pontosabb és igényesebb gyártásra rendezkedhettünk be.

2013-ban egy Telephely-fejlesztéses pályázat keretében az eddigi bérelt csarnokból saját 1200 nm2-es gyártócsarnokba költöztünk.

Jelenleg 25 főt foglalkoztatunk.

A CNC gépeinken technikus kollégák dolgoznak, akik önállóan programozzák a gépeket. Továbbá hagyományos forgácsoló- és lakatos szakemberekkel rendelkezünk.

 

Referenciáink: Alcoa Köfém Kft, Xomox Kft, Schnepf Gmbh, Metaltec Kft, CSI-Hungary Kft, Princip Kft, Profix Kft.

 

Partner-Kapcsolataink:

Stabil beszállítói háttérrel rendelkezünk bármilyen típusú Hőkezelés, Felületkezelés és Anyagbeszerzés terén évek óta.

 

ISO 9001:2000 minősítéssel rendelkezünk 15 éve.

 

A cég adatai :

Adószám: 11106399-2-07

Cégjegyzékszám: 0709002747

Kamarai regisztrációs szám: FE11106399

Székhely: 8000, Székesfehérvár, Nyitrai u.31

Telephely: 8000, Székesfehérvár, Kukorica u.5.

Számlázási és Posta Cím: 8000, Székesfehérvár, Kukorica utca 5.

TEAOR:2562

 

 

 

View the embedded image gallery online at:
http://egjkkft.hu/#sigFreeId9d7682bcc1